A belvárosi plébániatemplom
A város főtere 18. századbeli épületei között kiemelkedő helyet foglal el a római-katolikus plébániatemplom. Noha a városképbe aránylag későn került be, nem túldiszített barokk stílusával mégis harmonikusan illeszkedik bele.
Az 1543-ban végbement reformáció után Nagyszebennek majdnem 150 esztendőn át nem volt katolikus temploma. A város valamikori katolikus templomaiban evangélikus istentisztelet folyt.
Az 1691-ben I. Lipót császár által kiadott rendelet következtében Nagyszebenbe osztrák császári csapatok vonultak be és velük jöttek katolikus tábori lelkészek is. A katonaság számára katolikus istentiszteletet engedélyeztek, amelyet a Főtéren levő “Schneiderlaube”- ban tartottak, azon a helyen, ahol a mai templom áll.
Idővel katonatisztek és közigazgatási tisztviselők telepedtek le a városban családjaikkal együtt, és így kis katolikus hitközség keletkezett. Esztergom érseke 1708- ban a jezsuitákat bízta meg az egyházközség lelki gondozásával. Az evangélikus Városi Tanáccsal folytatott hosszas és nehéz tárgyalások után elkezdődhetett a római katolikus templom építése. Az alapkövet 1726 július 4-én tették le, 1733 szeptember 13-án pedig Erdély püspöke báró Sorger Gergely ünnepélyesen felszentelte a templomot. A templomban eredetileg egyetlen falfestmény volt, a főoltár mögötti nagy freskó, amely a Szentháromság által megkoronázott
Szűzanyát, Máriát ábrázolja. A freskó 1777-ből származik, és az osztrák festő, Anton Steinwald műve. Az ablakokban átlátszó ökörszemüvegek voltak, és így a templom valószínűleg sokkal világosabb volt, mint a mostani festett üvegekkel, amelyeket a múlt évszázad elején helyeztek be. A mellékoltárok nagyrészükben a templom építésének idejéből származnak. Teljesen eredeti a Szent József oltár, amelynek festménye is ebből az időből való. Említésre méltóak az intarziás barokk gyóntatószékek, amelyek úgyszintén a 18. századból származnak.
A templombelső festését 1904-ben Ludwig Kandler müncheni festőművész készítette. Ezt a festést 1977-1978 években megtisztították, és felfrissítették. A mai orgonát a bécsi orgonaépítő Karl Hesse készítette 1860-ban.
A plébánia épülete, a valamikori jezsuitakolostor, akárcsak a templom történelmi műemlék. A kolostort 1739-ben fejezték be, és ma is mint Plébánia Hivatal működik.
Megemlítendő még az is, hogy a lelkészi lakás belső udvarán áll Nepomuki Szent János szobra, amely eredetileg a Főtéren, a templom előtt állott. 1948-ban a kommunista hatalom eltávolította a szobrot. Évtizedeken át a Brukenthal-Múzeum udvarán feküdt, míg 1987-ben Nutz Ottó, akkori plébános fáradozása nyomán restaurálták és a plébánia épület belső udvarában állították fel.
Az egyházközség tagjai három nyelvcsoporthoz tartoznak. Emiatt az istentiszteleteket három nyelven végzik, ugyanis minden hívőnek joga, hogy Isten Igéjét anyanyelvén hallja. így ez a templom Egyházunk kicsi képmása, annak a Világegyháznak, amely egyetemes és minden ember előtt nyitott, ahogyan azt az Egyház Ura, Jézus Krisztus akarta.
A Szent Orsolya nővérek temploma
Az Orsolya nővérek ma is fennálló temploma eredetileg a domonkosrendi kolostor temploma volt. 1474-ben biztonsági okok miatt a régi domonkosrendi kolostort a szerzetesek elhagyták, mivel a szerzetház és a templom a vár falain kívül maradt, és így már nem nyújtott biztonságot az ellenséges ostromok idején.
Emiatt a kolostort és a templomot a vár falain belül építették fel. A reformáció után a szerzetesek a város elhagyására kényszerültek. 1734- ben a templomot a kolostorral együtt átadták az Orsolya nővéreknek. Mária Terézia császárnő támogatta a nővéreket, és gazdag adományokkal lehetőséget teremtett az egykori gótikus templom átépítésére. így aztán a templomot barokk stílusban építették át. A magas, világos templombelső sejteti, hogy korábban mily gyönyörű gótikus templom lehetett. Csak a kapuzat őrizte meg gótikus stílusát, valamint egy értékes, hársfából faragott gótikus Szűz Mária szobor, amely a 15. századból maradt ránk, és amely valószínűleg egy szárnyas-oltár közepén állt. Ezt a szobrot most a Plébánián őrzik. Ezen kívül még egy gótikus oldalkápolna is fennmaradt.
A kolostor, amelyet többször is átépítettek és kibővítettek egy, valamikor jó nevű leányiskolának adott szállást, ahová nemcsak a katolikus, de más vallású szülők is szívesen adták be leányaikat tanulni.
1949 - ben a kommunista rendszer megszüntette a kolostort, az apácákat elűzték, a kolostor és az iskola egész vagyonát jogtalanul elkobozták, államosították. Karbantartás hiányában az egykori kolostor állapota csak romlott.
A ferencrendi templom
A mai ferencrendi templom eredetileg egy szigorú apácarend, a Klarissza-rendi kolostor temploma volt a középkorban. A
reformáció után megszüntették a kolostort, a templomot pedig huzamosabb ideig gabonaraktárnak használtak, amíg lassan tönkrement. 1716 - bán az akkori parancsnoknak, gróf Stefan Steinvillenek sikerült a Városi Tanács bele-egyezését elnyerni ahhoz, hogy a Ferenc-rend letelepedhessen a városban. A klarissza nővérek egykori templomát, és kolostorát átadták a ferenceseknek. 1716 június 13-án Páduai Szent Antal ünnepén mutatott be szentmisét először P. Anton Schirmer házfőnök, az ideiglenesen berendezett templomban.
Az eredetileg gótikus templomot barokk stílusban építették át, a kolostort is több ízben átépítették és kibővítették.
A ferences szerzetesek lelkipásztorkodással foglalkoztak. A hívek nagyon szerették a „barátokat”, ahogyan a hívő nép nevezi a fe-renceseket.
1949-ben a kommunista rendszer feloszlatta a rendházat, a szerzeteseket lágerbe hurcolták, a rendházat jogtalanul elkobozták.
A Szentkereszt Kápolna
A város falain kívül már az 1242 év előtt létezett egy domonkosrendi kolostor. 1417-ben Peter Lantregen osztrák származású szobrász monumentális feszületet faragott ki egyetlenegy sziklatömbből, két mellékszoborral, Szűz Máriával és Szent János apostollal. Az óriási kereszt valószínűleg a kolostortemplomban állt.
Mivel a domonkos-rendi kolostor a város falain kívül maradt, ki volt szolgáltatva az ellenséges betöréseknek, és így a szerzetesek elhagyták a kolostort, felépítve egy új templomot és egy új kolostort a város falain belül, a mai Orsolya-rendi templomot. A régi kolostortemplom lerombolása után, a feszület ott maradt, de a Városi Tanács már 1683-ban elrendelte a újrafelállítását. 1755-ben az erdélyi Udvari Tanácsos Martin Wankel von Seeberg építette fel a kereszt köré a Szentkeresztkápolnát. A ká-polna ebben a formában áll ma is.
A tereziánumi plébániatemplom
Mária Terézia császárnő szegényügyi rendelete folytán, Delpini Theofil jezsuita atya a Cibin folyó bal partján levő, üresen álló,
impozáns épületben, 1765-től kezdve, árva gyerekeket kezdett felvenni. 1770 március 25-én kelt oklevél által a császárnő hivatalosan is megalapítja az úgynevezett „Orphanotropium Regium Theresianum Catholicum Cibiniense” árvaházat. Az árvák lelki gondozása érdekében Mária Terézia az intézmény tőszomszédságába 1767-1771 között egy templomot is építetett, mely jelenleg a Tereziánumi, illetve külvárosi plébániatemplom nevet viseli. A templom építője Grossmann Lipót építész. Batthányi Ignác erdélyi püspök szentelte fel 1781 szeptember 1-én.
A templom titulusa Sarlós Boldogasszony, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél. Ünnepe július 2.
Építészeti szempontból késő barokk, copf stílus, nélkülözi a fali díszítéseket. A templom három hajós. A két mellékhajó felső folyosóval van ellátva. A főoltár várszerű építmény. A mellékoltá-rok és a szószék szintén a templommal egyidős.
Az oltárképek 1781-ben készültek Bécsben, Mária Terézia császárnő ajándéka.
- a főoltár a kígyót tipró Szeplőtelen Szűz-anyát
- az déli mellékoltár Avilai Szent Terézt
- az északi mellékoltár Asziszi Szent Ferenc alvernai stigmatizációját ábrázolja.
A mindenkori árvaházi igazgató volt a templom plébánosa is, aki az árvaházban lakott. Az árvaházat 1949-ben államosították, a plébánost erőszakkal kilakoltatták és ezzel véget vetettek egy kétszáz évig nagy lelki haszonnal működő intézménynek.
Figyelemre méltó az árvaház előtt álló Mária Terézia mellszobor, amelyet a hálás utókor állított az alapító emlékének, ugyanakkor az árvaház barokk stílusban épült kapui.
Lázáretti Árpádházi Szent Erzsébet Kápolna
Az elmúlt századokban gyakran köszöntött be a „fekete halál” vagyis, a pestisjárvány és szedte áldozatait szerte a világon. 1531 és 1795 között Nagyszebenben 20 alkalommal pusztított a pestis. A szörnyű betegség elterjedését úgy igyekeztek meggátolni, hogy a betegeket elkülönítették. A nagyszebeni céhek és szomszédságok elhatározták, hogy a városon kívüli ún. Járvány-réten az Erzsébet-kapu előtt járványkórházat létesítenek a pestisbetegségek gyógykezelésére. 1718-1720 között el is készültek az új járványkórházak. Ezeket lazarett-nek hívták.
Idővel a pestisházak a városi alamizsnaalap tulajdonába kerültek, s mert néha lakatlanok voltak hajlékül szolgáltak azoknak, akiknek szegénységük miatt nem volt lakásuk.
1904-ben lebontották az Erzsébet-kaput és így összeköttetés keletkezett az Alsóváros és a Lázárett között Erzsébetfalváig (Hammersdorf). Nevét az alsóvárosi minoriták volt templomának védőszentjéről, Árpádházi Szent Erzsébetről kapta. Szent Erzsébet alakja és tisztelete nem maradt csak emlék. A most már lázáretti városrésznek nevezett területre székely munkások telepedtek elsőnek, főképp Udvarhelyszékről. Családi házakat építettek. Ezek lelki ellátására a római katolikus egyház 1911-ben három pestisházat és azok telkét kapta, ahol egyiket kápolnává alakították. 1939-ben Kászoni Alajos gyulafehérvári kanonok áldotta meg és ajánlotta Arpádházi szent Erzsébet égi pártfogásába.
1969-ben a falakat félig visszabontották, majd megemelték a tetőzetet és a tornyocskát.
Szemle
